2008. 06. 30.
tamiasansa@citromail.hu
Bevallom, nem végeztem művészeti iskolákat, - eltekintve a papírral nem járó magánóráktól, szakköröktől. Nem is tartottam soha művésznek magam. Egyszerűen szeretek rajzolni. Sok mindent kipróbáltam: fényképekről arcképezés, voltak kiállításaim – remélem, lesznek is még -, képregények, karikatúrák, rajzfilm, számítógépes grafika, a gyermekeknek szóló kifestőktől a szigorúan tizennyolc éven felüli képregényekig…
Irodalmár, író sem vagyok. De már saccolni sem mernék, hány regényt olvastam eddigi életem során. Elsősorban sci-fit, Asimov volt az első kedvencem: az ő hatására kezdett el érdekelni a csillagászat is. Szeretem a fantáziát, szeretem az érdekes, új gondolatokat. És, azt hiszem, írni a legjobb dolog a világon… számomra biztosan.
Az első, és legfontosabb az igazság. De mi „igaz”? Idézek kedvenc regényemből (lehet sírni vagy nevetni): „Igaz az, ami a) hasznos – kellemes, b) behízelgő – vigasztaló (abszolút lelki komfortáció), c) egyszerű (ez mindig valami igaz voltának a csalhatatlan ismérve), d) szorongásainkat távol tartja (tudatalattinkat elcsucsujgatja és a haláltalanság illúziójával kecsegteti), e) jövedelmező, f) célirányos, g) cinikus terveinket elfogadható jó színben tünteti fel, h) ideálisan beskatulyázza, értelmezi és elköti tudatlanságunk szálait, i) közérzetünket optimizmusra hangolja, j) érdekünket szolgálja, k) igazunkat igazolja (ráteszi a „magátólérthetődőség” koronáriumát), l) lelkünk elemi ürességét eltölti valami nemes tartalommal, m) előítéleteinkkel tökéletes összhangban lévén – nem firtatja s nem kérdőjelezi meg, amit arcunk kárpitja mögött, a „Szentlélek-Szentjében” tartogatunk, n) nem háborgatja rendetlen elménk, lelki zűrzavarunk nyugalmát a tisztázás igényével, o) elringató-zsongító, p) nosztalgiánkat legyezgető, r) kozmikus árvaságunkban, űr-magányunkban a magábaölelő társias nyüzsgés melegével tölt el, s) fogunk vacogása, didergésünk hatására – kandalló előtti, családias-giccses mézmosolyban olvad fel, t) átélése katartikus, u) átérzése könnyekre fakaszt, v) más is mondja, más is úgy tudja: mi tehát joggal, fokozottan, lehengerlően és gátlástalanul fölényeskedhetünk, w) nem bosszant újszerűségével – mitugrászságával, x) nem szégyenít ránk azzal, hogy a tan, mely ránk cáfol, hatezer éves, y) igaz, mert e nemzetek közmegegyezése és mártír megvallóinak kiontott vére nem tévedhet egyszerre ugyanabban, z) ha fordítva volna – borzasztó volna. Igaz pl. a „szeretet”. Hogy a multiverzumot a „szeretet” tölti el – ez oly evidens, hogy az ilyen és hasonló (végképp igazolhatatlan, sőt véghetetlenül valószínűtlen) tétellel töltekező könyvet már csak azért is igaznak tekintjük, mert ez a kozmikus/metafizikus nagy egymásba bújás és megölelkezés nekünk a) hasznos – kellemes, b) behízelgő – vigasztaló (abszolút lelki komfortáció), c) egyszerű, d) szorongásainkat távol tartja (tudatalattinkat elcsucsujgatja és a haláltalanság illúziójával kecsegteti) – lelkünk elemi ürességét nemes tartalommal tölti el, előítéleteinkkel teljes összhangban bla-bla-bla- – – – vagyis: ugorjunk vissza a felsorolás elejére, és DA CAPO AL FINE – zsolozsmázzuk végig újra, a-tól z-ig…” Határ Győző: Éjszaka minden megnő
